egy fi naplja.
napl

2020/04/28

Biztos vagyok benne, hogy elképeszten ijeszt lehet így valakinek végignéznie a bejegyzések címét, ráadásul pláne nem olvasóbarát, hogy így minden cím körülbelül egy hónapra az elzre van, és igazából ha elindul a blog, akkor át is írhatnám, de valahogy így érzem magam szintének.
Fogalmas sincs, hogy errl a korábban írtam e, de régen sokkal konzisztenseb voltam bejegyzés írás terén, holott körülbelül nem is történt velem semmi :D Mármint tényleg. (és visszatért az egyetlen dolog amitl agyfaszt kapok, hogy sose tudom, hogy ha beírok egy hangulatjelet most elé kell pont, vagy mögé, bár bárhol hülyén néz ki szerintem, úgyhogy inkább nem is írok sehova *életem* )

A koronavírus pozitív hatásairól gondolkodtam magamra nézve, ha már mindenki ezt teszi, és rájöttem, hogy tényleg bármilyen rossz legyen is a helyzet, legalább helyreállt az étkezésem és végre így rászoktattam magam, hogy egyek valamit, mivel eddig körülbelül egyszer ettem egy nap, aztán azt hiszem az nem valami egészséges. Ráadásul próbálom mindezt egészségesen csinálni, a chipset és a csokit sikerült gyümölcsökre cserélnem. És azt hiszem mostmár probléma nélkül megfzök bármilyen ilyen knorros gyors tésztát. (tudom ehhez nem kell nagy tehetség, de ha engem veszünk figyelembe akkor ez egy mérföldk az életemben, lol)

.

.

.

(Vajon az egyetem mikor küldi már ki végre a diplomámat? :D)

Mg nincs hozzszls.
 

 

 


Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!