napló

2019/08/15

2019.08.15. 15:01
katyvasz és haul

Kicsit régóta már (((((megint))))), de tegnap utaztam hazta a szüleimmtől vissza az albérletbe és annyira szégyellem magam egyébként, mert ezer éve nem voltam otthon. ((((amúgy bocsi ha vannak irásbeli hibák meg hülyén fogalmazok, elfelejtettem magyarul szerintem)))))

De visszatérve a témára, azt hiszem tavasszal voltam utoljára otthon és már nagyon hiányozott a családom meg úgy az egész minden ami otthon van. Most úgy érzem, hogy kicsit sikerült feltöltődnöm, viszont a jövőben mindenképp szeretnék sokkal többször hazajutni. Bár mivel most ősszel fogok államvizsgázni nem tudom mennyire leszek beszámítható állapotban. (((szerintem 10 percenként járok majd cigizni és bor lesz készítve az ágyam mellé jk)
Akármennyire is imádom az őszt, már most gyomorgörcsöm van ha rágondolok. Ráadásul egyik barátnőm szeretné ha közös albérletbe mennénk, és előre látom, hogy ez majd egy plusz világi nagy szenvedés lesz ami majd így megsokszorozza a fantasztikus idegállapotomat. 

Mindegy igazából nem is szeretnék gondolni még ezekre, de ha eszembe is jut ((mint most)) akkor igyekszem minden ilyen gondolatom elhesegetni és arra koncentrálni, hogy kihasználjam ezt a maradék két hetet a nyárból. (dejó)

Egyébként én nagyon nagyon odafigyelek az arcápolásra és rengeteg dél-koreai terméket használok. (ps: csak dél-korai termékeket használok) Egyrészt azért mert nagyok sok stressz és munkám során ((((és nem szeretnék úgy kinézni mint valami hetvenéves más most)))) másfelől pedig tök jó érzés ha az ember foglalkozik magával kicsit. I wish I wasn't such a narcissist I wish I didn't really kiss The mirror when I'm on my own. Pótolnom kellett pár olyan dolgot ami kifogyott vagy pedig az időjárás miatt nem lett volna célszerű használni. Guess I just felsorolom őket mert már így is egy hatalmas katyvasz ez az egész bejegyzés. 

COSRX AHA szérum • imádom, viszont nyáron nem célszerű használni mert hámlasztó hatása van és kombóban az erős nyári napsütéssel sajnos lehet, hogy nem maradna arcom, amire kenhetném, mivel télen vagy ősszel is úgy ajánlott használni, hogy a fényvédőt kenünk az arcunkra használat után. tavasszal sajnos elfogyott és most az esősebb napokon szeretném újra használni. 

Missha Near skin olajos arclemosó • igazából ő egy kakukktojás mert őt még soha nem próbáltam, viszont nagyon jókat írtak róla és az eredeti olajos arclemosó amit szerettem volna sajnos lefogyott és nem volt kedvem 1 hónapot várni rá, hogy megérkezzen yesstyle-ról, szóval erre esett a választásom. Tegnap próbáltam először, szerencsére nem szárította ki a bőrőm, és eszméletlen kellemes illata van. 

COSRX aloés fényvédő • az örök fényvédőm, párat próbáltam ezelőtt de semmi sem volt olyan jó mint ez. Egyrészt nem fehérít ki, egészsgesnek érzést ad a bőrőmnek és nagyon jól véd. Ráadásul egy tubussal simán elég 3 hónapig ami figyelembe véve, hogy én használom nagyon nagy szám. 

Szeinrtem most viszont desperately rendelek egy pizzát mert konkrétan egész nap turórudin és kinder tejszeleten éltem. Meg kávén

balról jobbra • COSRX AHA serum • Missha Near Skin olajos arclemosó • COSRX Aloeverás nyugtató fényvédő

Címkék: diary haul skincare
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

alcím helye
 
welcome back, dear
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre